|
Archív hírek:
„Van a csoda… a Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek… Ez a karácsony csodája.” Csitáry-Hock Tamás szavai érzékletesen mutatják be a közelgő napok várakozásait, titkait, hiszen a karácsonynak, legyen az kinek-kinek más és más hangulatú, mégiscsak van egy különleges varázsa. Sokak számára a legszebb, a legérzelmesebb, legalábbis a gyermeki lelket a legmélyebben megható ünnep. Felnőttekként is, amennyiben a karácsony idejére elfeledjük mindennapi kötelékeink kínzó szorítását, és mindennapi gondjainkat, harcainkat, az ünnep idején minden megszépül – és talán egy kicsit boldogabbá tesz minket. Ezekben a napokban ünneplőbe öltöznek az utcáink, bármerre sétálunk, karácsonyi fényekkel találkozunk. De jobban vágyunk ilyenkor a csendre, a nyugalomra is. Visszatérünk azokhoz az értékekhez, amelyek a hétköznapok rohanásában időnként a háttérbe szorulnak. Picit jobban figyelünk családunkra, szépítjük, díszítjük az otthonunkat. A fényekbe öltözött otthonok és utcák szépen kifejezik az eleink által ránk bízott hagyományt. A fény tradícióját. A magyar hagyományban a karácsony időszaka erősen kötődik a téli napfordulóhoz. Ahhoz a naphoz, amikor leghosszabb az éjszaka és legrövidebb a nappal. December 21-étől a Nap mintha megállna az égi pályáján. Ez a sötétség, az éjszaka uralmának ideje. Azt tartották, ez az évnek a legreménytelenebb időszaka. Ekkor van a legnagyobb szükség a világosságra, amit minden földi erővel segíteni kell. A magyar tradícióban a téli napforduló volt a kerecsensólymok röptetésének a napja is. Talán kevesen tudják, de innen ered ünnepünk mai elnevezése is: kerecsen....-...karácsony. Ma már nem kerecsensólymot röptetünk, hanem karácsonyfát állítunk. Otthonainkban, üzleteinkben és a köztereinken. Azonban mai szokásunk mögött is a régiek szándéka áll. A hagyományban a faállításra, mint az égi és a földi világ összekötésére tett kísérletre tekintettek. Olyan alkalmakra, amikor mi közelebb kerülünk az égiekhez, az égiek pedig eljöhetnek hozzánk, vendégségbe. Ennek szimbólumaként fel is helyezzük a csillagot a fa tetejére, hiszen a fa így az égig ér. Nora Roberts erről a következőket gondolja: „Amikor az embernek igazi karácsonyfa áll az otthonában, alatta az ajándékokkal, semmi se tűnik túl szomorúnak vagy túl keménynek. Valahogy azt sugallja, hogy a világban mindig marad fény és remény. Szerencsés, akinek van valakije, akivel megoszthatja ezt az élményt.” Ha így nézzük a karácsonyt, akkor őseink régi történetei is felelevenedhetnek előttünk. Kiléphetünk az időből és közelebb kerülhetünk mindazokhoz az értékekhez, amelyek mai világunk alapját alkotják. Ebben segít nekünk e csodálatos ünnepünk sok-sok külsősége is, a lobogó gyertyák lángja, vagy mai változatában, az ezerfényű színes izzók szemet kápráztató forgataga, a fenyőfa illata, jelenléte életünkben e napokon. Fontos dolgok ezek a külső jegyek is. Wass Albert erről így gondolkodik: „Rebbentek a kicsike gyertyák, fenyőszag volt és nagy csöndesség kereken. Valami szomorúan szépet éreztem akkor. Fájdalmasat, mert egyedül voltam, s mert nem volt ajándék az asztalon. De komoly és dacos érzést is, mert magam teremtettem ünnepet magamnak. Úgy éreztem, mintha az én kicsi karácsonyfámtól egyszeribe megenyhült volna az élet szigorú arca, s a reménység meg a jövendő, beléptek ünnepelni hozzám, a szobába.”
Az év végén halmozódnak az ünnepek. Hiszen előbb, öles léptekkel, háromnapos –de idén speciálisan talán ötnaposnak is nevezhetően -, kinek hangos, gyerekkacajtól teli, kinek csendes, kinek emlékező, kinek magasztos hangulatával, bekocog lelkünkbe a karácsony. És azután, közvetlenül mögötte, mondhatni csak egy fejhosszal lemaradva, célegyenesbe fordul a vidámságot rejtő, pezsgőpukkanós, konfetti szórós, malacfarka-húzogatós szilveszter és a régebben még kéményseprőt is hozó újév, amelyről Babits Mihály játékos köszöntőjében, de súlyosan komoly szavakkal ekképp ír: „Újesztendő beköszön. A következő napok nem a számvetés, a kassza-készítés napjai és nem is a tervezésről szólnak. Az év hátralévő része a békéről, a szeretetről, az emberről, illetve az EMBERRŐL mesél, ahogy Wass Albert is írja: „Karácsony készül, emberek!
Szól ez a néhány hátralévő nap munkától elfáradt lovagjainkról, akik otthonuk erőt adó melegében, saját, rejtélyekkel telt, oly örömmel felidézett kicsinykorukra emlékezve, gyermeki örömmel díszítik most már saját családjuk karácsonyfáját, játszanak gyermekeikkel, unokáikkal. Azt remélem, hogy a pihenő, nyugodtan ünnepelők felhőtlen, szeretettel teli napokat töltenek el családjuk, szeretteik körében. „Karácsonykor könnyű szeretni,
Magam és a Nagytanács tagjai nevében kívánok a Szabadtűzi Lovagrend minden lovagjának, kormos-lovagjának és apródjának, de a gasztronómia minden elhívatott szereplőjének is, nagyon boldog, száncsengős, kalács- és gyertyaillatú, gyermekzsivajjal teli, vagy éppen csendes, emlékezős, bensőséges karácsonyt, majd pedig egy szép, izgalmas és mindenekelőtt nyugodt újesztendőt az alábbi két, talán minden kívánságot elmondó idézettel.
Az első Rigó Bélától, a kolozsvári születésű XX. századi költőtől származik. „Most a fenyőfák A másik idézet pedig Arany János örökbecsű gondolata, kívánsága az újesztendőhöz.
Budapest, 2014. december 17. dr. Simon Tamás A 2014.10.18-i Tardi Lovagrendi Avatás videója itt megtekinthető a rendezvény képeivél együtt: MNGSZ-ESZAKBUKKI.HU KÉPGALÉRIA 2014.08.28. 11. Tardi Kakaspörkölt Főző verseny, 2014.10.18. Leírás az alábbi linken: www.mngsz-eszakbukki.hu/index.php?oldal=2014-10-18-tard.htm 2014.07.05. Tisztelt Lovagtársaim! A Szabadtűzi Lovagrend közel hat éves fennállása alatt másodszor kell félárbócra eresztenünk a lovagi zászlókat, második alkalommal kell megállnunk a lobogó szabadtüzek lángja mellett, másodszor kell csendben, lehajtott fejjel emlékeznünk egy lovagtársunkra, aki a földi tüzek helyett végleg az égi tüzek, az égi bográcsok mellett foglal helyet. A Lovagrend jelszava: „Tüzetek soha ki ne aludjon!” Ez a jelmondat most második alkalommal is csorbát szenved. Még nincs két éve, hogy elment közülünk az első. Csendes Antal Lovagtársunk akkor az égi szabadtüzek mellett foglalt helyet. Második alkalommal pislantott utolsót egy Szabadtűzi Lovag tüze. Elment Kovács Lajos Lovagtársunk, vagy, ahogy a magyar gasztronómiában ismerték és szerették, „Csintex Lajos”. Egy elmúlásnak, egy örök égi szabadtűz mellé történő átpártolásnak soha nincs itt az ideje, de most még inkább nem volt itt, Lajos még csak 60 éves volt. Távozásával nemcsak a Szabadtűzi Lovagrend, de a magyar gasztronómia is egy színes egyéniséget, a kulinária nagy barátját, a gasztro-közösség egyik motorját veszítette el. A következő tűzgyújtás előtt álljunk meg egy pillanatra, és gondoljunk Kovács Lajos Lovagra, aki végleg levetette a lovagi ruhát, aki végleg elment közülünk. Egy volt ő közülünk, egy volt a Szabadtűz Lovagjai közül.
2014.06.04. Taksár Ferenc - XVI. Széles a Tisza Hagyományőrző Találkozó Elkészült a versenyről készített video-DVD. A film hossza 1 óra 55 perc.
A DVD megrendelhető Forschner Rudolf lovagtársunknál a forschner46@t-online.hu e-mail címen. 2014.02.28. Helyszín: Bükkalja Panzió 3412 Bogács Őz út 7. szám.Résztvételi díj: 5000 Ft fizetés a helyszínen A zsűri plakett díja: 7000 Ft fizetés átutalással 2014. január 31.-ig A zsűriképzés képei itt tekinthetők meg! |
Copyright (C) 2018 - Webmaster |